Út a vadonba

2017. szeptember 22. 17:28 - SZV Szerkesztő

Filmajánló!

 

„Gyönyörű az úttalan rengeteg,
ujjong lelkem a parton egyedül;
egy társaság van, hol nem szenvedek:
a mély tenger, hol az ár hegedül.
Embert meg nem vetek,
de a természethez vagyok hű.”

 

Találkozatok már ezzel a Lord Byron idézettel? És a katarzis élményével? Esetleg a kettővel együtt? Én igen.

Vegyünk sorjában. Az Idegen Szavak Gyűjteménye szerint: beteljesülés; érzelmi, erkölcsi megtisztulás, ami egy megrendítő esemény, tragédia hatására a néző, olvasó, főhős lelkében végbemegy.  George Gordon Noel Byron szavai pedig az Út a vadonba című film kezdete, ami által az anno gimnáziumi magyarórán tanult katarzisélményt megéltem.

A film 2007-es amerikai alkotás, amely Jon Krakauer regénye alapján készült. Igaz történet. A rendező tíz évet várt az elkészítésével, hogy megkapja a McCandless család támogatását, akiknek a fiáról szól a film. Chistopher McCandless kiválóan tanult az egyetemen. Messziről talán egy tipikus mintadiáknak gondolhatták, akinek pontosan olyan sablonsorsa lesz, amilyet a szülei szánnak neki. Talán csak a nővére tudta, hogy neki egészen más tervei vannak.

bus-142.jpg

Fotó: kultúrlény

A diplomaosztója után a bankszámláján lévő huszonnégy ezer dollárt jótékonysági szervezetnek adományozta, minden iratát kettévágta, a készpénzét elégette és útnak indult:

„A civilizáció mérgétől megszabadulva repül és egymagában jár a földön, hogy végül elvesszen a vadonban.”

Meg akart szabadulni minden felesleges köteléktől és az undorítóak tartott társadalomtól. Útra kelt tervek és pénz nélkül, miközben olyan emberekkel találkozott, akikkel kölcsönösen megváltoztatták egymás életét és gondolkodásmódját, ezzel segítve a másikat. Úgy gondolom, ha van mód arra, hogy az ember megtapasztalja a szabadságot és a boldogságot, akkor erre az ő utazása a példa, egy mód. Minden külső utazás egyben belső utazás is. Sokan úgy vélik, hogy ha egy fiatal mindent hátrahagyva belecsobban az életbe, kitépve magát a rákényszerített dolgok alól az csupán későn érő típusok gyermeki bolondsága. Talán az. De talán Christopher, aki az Alexander Supertramp (tramp- csavargó) nevet adta magának útja során olyan érzéseket élhetett meg mikor nekivágott a vadonnak, amit egy olyan ember, aki belepréseli magát a „normális” életbe soha nem.

into_the_wild.jpg

Fotó: cdn.blog.hu

Hogy csak egy fiatal szélsőséges látásmódját vagy magát az élet értelmét képviseli Supertramp?

Mindenki nézze meg és döntse el magának.

 

 

Írta: Váradi Ibolya
2017.09.22.
faceprof.jpg

 

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Képzeletbeli barát?!

2017. szeptember 13. 22:44 - SZV Szerkesztő

Ugyan már! Vagy mégis?

Biztos mindenki hallott már a misztikus harmadik szemről ,amivel a kisgyermekek a túlvilágiakat látják. A harmadik szem a hatodik csakra, mely nem latható szerv és elméletileg a homlokunkon, a szemöldökünk között helyezkedik el. Általában minden gyermek 6 éves koráig rendelkezik ezzel a képességgel, de van akinek 14 éves koráig fennmarad, sőt olyan is, akinek egészen élete végéig. Ilyenek a jóslók. Sok legenda és történet fűződik az ilyesféle látomásokhoz.

sun-451441_1920.jpg

Fotó: pixabay.com

Legtöbbet szellemekről, démoni személyekről beszélnek a gyermekek. De ezen kívül előfordulnak az angyalok is. Sokan nem emlegetik, de a harmadik szem segítségével a jövőt is láthatják a gyermekek, ilyenkor történik meg hogy még óvodás korban rajzoknak valamit, amin a szülők jót vihognak, majd később ez meg is valósul. Például lerajzolja a családját, magát nagyobbként ábrázolja már és az anyukája kezében ott van a kistestvére, vagy éppen a szülei mérgesek egymásra, majd pár év múlva el is válnak. Ennek a jövőbelátásnak köszönhető egyes tudósok szerint a „deja vu” érzés is, mivel kisebb korban azt a részt az életéből már előzőleg meglátta. A szülők általában megijednek mikor a kisgyermek azzal jön élő, hogy egy képzeletbeli barátjával játszik és olykor fél is tőle vagy éppen ragaszkodik hozzá. Érdekes egy jelenség, figyeljük ilyen korban gyermekünk viselkedését.

kid-1365105_1920.jpg

Fotó: pixabay.com

Persze eme dolgoknak rengeteg oldala van és ez leginkább nézőpont kérdése, viszont a többszöri egybeesés után valami biztosan történik a gyerekekkel ebben az időszakban.

 

 

Írta: Bálint Sári
2017.09.15.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Teló, a kézben, minden jó! Komolyan?!

2017. szeptember 13. 22:29 - SZV Szerkesztő

Napjaink embereinek telefonfüggősége.

Igencsak felkapott téma, hogy manapság a mobiltelefon a kezünkhöz van nőve. A fiatalokéhoz főleg. De mihez kezdünk vele? A múltban mihez kezdtünk volna egy telefonnal?

A mai és a ’60-as, ’70-es évek fiataljai között párhuzamot tudunk húzni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem változtak a fiatalok szokásai a játékot vagy a beszélgetést illetően, de itt most csak a közvetítő közegre gondolok.

luggage-1650174_1920.jpg

Fotó: pixabay.com

Képzeljük el, hogy a Facebook helyettesíti az emberek, főként a fiatalok számára a parkot vagy egy közösségi helyet, ahol régebben ültek össze. A Facebook-ra képeket töltenek fel rövid szövegekkel fesztiválokról, nyaralásról vagy egy kiadós házibuliról. A parkban képek helyett elmesélték egymásnak, hogy mit láttak a nagyvilágban. A Facebook-on kirakják, hogy kapcsolatban, míg régen a pletykák gyorsabban terjedtek, mint a számítógépes vírusok. A közösségi helyek lényege nem változott, csak átalakult. Aki a napokban keresi a másikat, csak ír neki egy üzenetet, míg régen lehet, hogy egy egész várost át kellett sétálnia, hogy megtudja, otthon van-e, akit éppen keres. Megesett, hogy az illető hiába sétált, mi meg ma abból is tájékozódunk, hogy nem írt vissza egy napig.

Ma az érzelmeink kimutatására emojikat használunk, amik segítenek, ha el akarunk valamit titkolni, mondjuk egy érzelmet. Ez mondjuk egy pozitívum, de lehet, hogy csak a saját dolgunkat nehezítjük meg vele. Régen bezzeg az arcokra voltak írva a gondolatok. Ma elég megböknünk a másikat, ha randira akarjuk hívni, régen szemtől szemben kellett feltenni a kérdést: „Eljönnél velem vacsorázni?”

emoji-653309.jpg
Fotó: pixabay.com

Ha már az érzelmeknél tartunk, mi lett a romantikával? Régen a fába véstek monogramokat, ma már csak a chat-ablakban küldünk egymásnak szívet. És a gyertyafényes vacsora hol marad? Sokan már azt sem tudják, milyen az... Az internet mintha kiölte volna az emberekből a romantikát, pedig az sosem megy ki a divatból.

Néha írígylem az öreg házaspárokat. Nekik még volt részük abban a kiváltságos dologban, amit életnek hívnak. Ma már applikációk nélkül azt sem tudjuk, hogy ki lakik a szomszédban.

people-2562072.jpg

Fotó: pixabay.com

 

 

Írta: Nyilas Orsolya
2017.09.14.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

A bulik bölcsője, Ada!

2017. szeptember 13. 22:15 - SZV Szerkesztő

A Green Future és a hétvégi bulik helyszíne...

Ada egy kisebb város Vajdaság északi részén. Ahol több eseményt rendeznek meg, mint gondolnánk. Vajdaság legtöbb fiatalját megmozgató 5 napos „kis EXIT” ként is emlegetett Green Future Fesztivált itt rendezik meg minden évben az Adica nevű medencéknél, amelyen rengetek híres ember lép fel egész Európából.

adica_rs.jpg

Fotó: adica.rs

A Lovasderbi, különösen a Dr. Stevan Petrović Emlékverseny, amely számos vendéget vonz itthonról és külföldről egyaránt. A nagy és szépen rendezett lóversenypálya az ország legnagyobb lóversenypályái közé tartozik. Természetesen az ünnepségek közül még meg kell említeni az Arató ünnepséget, amelyen a búzakaszálást és annak kévézését a hagyományoknak megfelelően rendezik meg, és még különböző finomságokat is csinálnak.

ada.jpg

Fotó: wikipedia.org

 

Írta: Ecsegi Ádám
2017.09.13.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

100 éves a magyar film!

2017. szeptember 09. 17:08 - SZV Szerkesztő

Szabolcski Erik válogatása a magyar film gyöngyszemeiből

A magyar film 100. évfordulójának apropóján mazsoláztam azon filmek közül, amelyekre méltán lehet büszke egy egész nemzet. A lista szubjektív, az öt általam legjobbnak vélt alkotást tartalmazza, de persze ezeken kívül is rengeteg említésre méltó példázat van. Ilyen a Taxidermia, az Egészséges erotika, a Sátántangó, a Liliomfi és még sok más. Szeretnék mindenkit arra biztatni, hogy amennyiben még nem látta ezen alkotásokat, pótolja be. Csalódásban nem lesz része, ígérem. Ez alkalomból is szeretnék megemlékezni nemrégiben elhunyt Makk Károlyról, a magyar filmipar egyik pótolhatatlan alakjáról.

 

  1. A tizedes meg a többiek

 1.jpg

A magyar komédia égköve. Nagyszerű, értelmiségi humor hordja tenyerén az egész alkotást. Kevés film képes nevetésre bírni, és ez egy a kevés közül. Molnár tizedes a második világháború szörnyűségei elől menekülve lopott pénzt rejt kézigránátjaiba, majd rejtőzködési szándékkal beveszi magát egy közeli kastélyba. Arra azonban nem számít, hogy mások is a kerülő utat választották, méghozzá ugyan azon a helyen. A találkozások konfliktust szülnek, azok pedig helyzetkomikumot. Sajnos vagy nem sajnos, aktualitása egyre növekszik, az oroszok pedig még mindig a spájzban vannak.

 

  1. Werckmeister harmóniák

 2.jpg

A képi megfogalmazások Mekkája. Rengeteg olyan snittet tartalmaz, amely beleégeti magát az ember hosszú távú emlékezetébe. Számomra talán a legmeghatározóbb alkotás mind közül, azonban azért került ennyire hátra a listán, mert mondanivalója egy szűk réteghez szól. Amolyan művész filmnek tartom, melyről ordít Tarr Béla szerep vállalása. Cirkusz érkezik a városba, melynek fő látványossága egy bálna és egy hercegnek nevezett illető. Rablások kezdődnek, főhősünk menekülésre kényszerül. Egy szomorú, fekete-fehér, groteszk, társadalomkritika. Dráma rajongóknak ajánlom.

 

  1. Az ötödik pecsét

 3.jpg

Nyilas uralom. Háborús körülmények. Néhányan megpróbálnak még emberek maradni egy kiskocsma színterén, azonban illegális pálinka gyanújával elfogják őket. A film egy rendszerkritika, és nem fél a kereszténységgel párhuzamot vonni. A többi meg már csak úgynevezett bagatell ügy.

 

  1. Mephisto

 4.jpg

Baloldali beállítottságú, kiváló művész nem kap állást színészi poszton, egészen addig, még nem ellenzéki politikai pártfogóra tesz szert. Ez azért ismerős, nem? Majd a későbbiek folyamán, eddigi barátait elárulva, a pompában megfürödve, egyre befolyásosabb lesz a harmadik birodalom színterén. Az ikonikussá vált arc, mái napig a kedvenc jelmeztervem. Egy kérdés kört vitat leginkább a film, hogy a karrierünk érdekében, mennyire vagyunk képesek hűek maradni önmagunkhoz. Kiváló alkotás.

 

  1. Hannibál tanár úr

 5.jpg

A kispolgári sors, és a kizsákmányolás ékesszóló példája. Adott Nyúl Béla tanár, aki talán az évszázad filológiai felfedezésére bukkant tanulmánya során. Húzza, vonja az élet, majd hullámvölgybe kerül, ahonnét egy lehetőséggel nagyon magasra tör. Libikókaszerű megítélés változások zajlanak, amit a politikai hatalom kétszínűségének köszönhet. Egyszóval: szatíra. Azért választottam ezt a filmet elsőnek, mert leginkább ezzel a beállítottsággal tudtam azonosulni. Hiszen önmagunkról, rólunk szól, még ha a Nyúlon innen is. Kötelező darab.

 6.jpg

 

Írta: Szabolcski Erik
2017.09.09.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!

A legismertebb életmentő szer fáradtság ellen: A kávé

2017. szeptember 09. 16:52 - SZV Szerkesztő

Szem alá karikákat hozó, ám fáradtságot elűző módszer!

A kávé, ahogy sok más országban, úgy Szerbiában is, a kultúra és kulináris élvezetek gócpontja. Mi azonban szeretünk mindent másképp csinálni, mint sem azt idegenből érkező embertársaink elvárnák, és ilyenkor kialakulnak kisebb viták. Egy ilyen vita alkalmával hívták fel a figyelmemet arra, hogy miben különbözik a vajdasági kávé, összehasonlításképpen mint amit külföldön fogyasztanak. 

dsc_5001.jpg

Fotó: Szabolcski Erik

Első és talán legszembetűnőbb dolog, az elnevezés. Ha azt mondom török kávé, akkor azt nyilván valónak tartom, hogy mindenki egy és ugyan arra az apró szemű, darált, fekete kávéra gondol, és a hozzá kapcsolódó elkészítési metódusra. Azonban, nagy meglepetésemre, nem így van.

Ugyan azt a kávét más és más környezetben másképpen ismerik. (görög, ciprusi, bosnyák, arab)

coffee-cup-2317201.jpg

Fotó: pixabay.com

A következező lényeges különbség, hogy még az átlag európai vízforralót használ, addig mi dzsezvát. Ha a vízforraló jelez, leveszik és már készülhet az instant porból az a dolog amit általában helyiek löttynek neveznek. Azonban, ha dzsezvával főzünk, akkor a forrást követően is miután hozzáadtuk a kávét, még egy vagy két alkalommal, ugyan úgy láng fölé helyezzük, hogy megkapja, és habosabbá váljon.

cup-2315563.jpg

Fotó: pixabay.com

Beszámolók alapján, a vajdaságiak sokkal erősebbre készítik a kávét. Alkalom adtán (inkább szokásból eredően) egy pohár víz kíséretében fogyasztják. Kis mennyiségben szervírozzák. Nem használnak cukrot, ha igen, keveset. Ízlés szerint ratlukot majszolnak hozzá. Napi szinten többször fogyasztják társalgás közben. Ami talán a legfontosabb, zaccal együtt kerül a csésze fenekére.

Magyarországon ezt kotyogós kávénak hívják, annyi különbséggel, hogy ők zacc nélkül fogyasztják, mert az a kávéfőzőben fennmarad. Volt rá példa, hogy az illető külföldi szokásához híven itta a kávéját, erre mikor a végére ért nem tudta mire vélni a zaccot. Ez volt a nagy találkozás. Nem szerette volna megsérteni a házigazdát, ezért azt is megitta. Majd mikor rákérdeztek, hogy milyen volt a kávé, kiemelte, hogy ízlett neki, de a vége kicsit sűrű volt.

Ekkor még nem tudta, hogy azt nem szokás meginni. 

cup-of-coffee-1280537.jpg

Fotó: pixabay.com

 

Írta: Szabolcski Erik
2017.09.07.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

„A napokat most németül élem, de este mindig magyar olvasmánnyal takarózom be…”

2017. szeptember 04. 07:14 - SZV Szerkesztő

Interjú Horváth Melindával a külföldi munkavállalás előnyeiről és hátrányairól

Napról napra lelkesítő mondatok sora hangzik el politikusaink szájából az itthon maradást serkentő programokban és az itthon történő érvényesülésben rejlő lehetőségekről, a valóság azonban sok esetben egészen mást mutat: csökkenő lelkesedést, szertefoszló reményeket és óriási lemondásokkal járó áldozathozatalt. A külföldi munkavállalás ugyanis nem mindenkinél divathóbort, ahogyan azt egyesek gondolják, hanem sokkal inkább kényszermegoldás. Nem volt ez másként Horváth Melinda esetében sem, aki munkahelye elvesztése után döntött a külföldi munkavállalás mellett. A mindennapjait már jó ideje németül éli, esténként azonban – ahogyan fogalmaz – mindig magyar olvasmánnyal takarózik be

– Hogyan látod, mi a fő oka a tömeges kivándorlásnak?

Egyértelműen a létbizonytalanság, az alacsony bérek, a megélhetésért vívott kemény és nem túl eredményes szélmalomharc és még sorolhatnám. Egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy az emberek „divatból” vándorolnak külföldre, ahogyan az nemrég valamelyik vajdasági magyar politikus szájából elhangzott. Lehet, hogy az egyedülálló fiatalokat motiválja a kíváncsiság, a kaland, illetve az, hogy világot lássanak, de úgy gondolom, hogy a legtöbben, főként a családos emberek, valamit valamiért alapon döntenek az elvándorlás mellett, nem kis áldozatot hozva ezzel.

girl-2573111.jpg

Fotó: pixabay.com

 

– Te miért mentél külföldre dolgozni?

Elveszítettem a munkahelyem – egyszerűen egy tollvonással megszűnt az idősek otthona házi ápolási szolgálata, holott igény lenne rá –, és így egy későbbre tartogatott tervet kellett előhúznom a „kalapból”. Eredetileg a gyerekeim egyetemi éveire kovácsolt terv volt a külföldi munkavállalás, úgy gondoltam, akkor már nem „jelenlévő” minőségben lesz rám szükségük, az anyagi támogatásomra viszont még fokozottabban. Persze, emellett bennem is munkált a változatosság utáni vágy, újat látni, megtapasztalni, nyelvet tanulni, esetleges közben megalapozni egy élhetőbb öregkort is.

– Mik a legnagyobb megpróbáltatások és kihívások azoknak, akik külföldön szeretnének munkát vállalni?

A legnagyobb megpróbáltatás a család és a barátok nélkülözése. Ez az, ami miatt sokszor feladható lenne ez az egész. Elsősorban mentálisan kell erősnek lenni, a célt kell szem előtt tartani, és ügyesen kell lavírozni az esetleges érzelmi hullámok között. Én öt hét munka, három hét otthonlét ritmusban dolgozom. Sok hozadéka is van azonban az „áldatlan” helyzetnek, hiszen jó érzés megbecsülést és tisztességes bért kapni a munkánkért. Az egyik célom az, hogy könyvolvasási szintre fejlesszem a német nyelvtudásomat, és mondjuk, Thomas Mannt eredetiben tudjam olvasni. Ehhez még sokat kell fejlődnöm, de napi rendszerességgel forgatom a nyelvtankönyveimet, a szótárat, de az újságolvasás, a tévézés is sokat segít, és nem utolsó sorban a munka során is ragad az emberre tudás.

– Hogyan tekintenek a vendégmunkásokra az ott élők?

Sok sztereotípia él ezzel kapcsolatban is, én sehol sem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Otthon sokkal több megaláztatásban volt részem, mint itt. Az emberek segítőkészek, barátságosak, és sokkal korrektebbek, mint otthon. A mérleg pozitív oldalát erősíti az a tény is, hogy a vegetarianizmusom itt senkiből nem vált ki semmiféle megdöbbenést, sőt, jóval jobb a kínálat és jóval nagyobb a választék is. Annak ellenére azonban, hogy nagyon tetszik az itt élők mentalitása, nem a sajátomként tekintek erre a világra, hanem úgy, hogy ez a világ másoké, és ilyenkor kissé sajnálom, hogy mindezt otthon nem tudjuk megvalósítani.

– Mit vetít előre ez a helyzet a jövőre nézve?

Ez fájó kérdés. Az jut róla eszembe, mennyire szerettem, szeretek vajdasági magyar lenni. Nem jók a kilátások, hiába a gazdag vidék, az egykor szorgalmas nép, mára teljesen ellaposodtunk. Egy Tony Blair-idézet jut eszembe: „Egyszerű módja egy ország megítélésének, ha megnézzük, hányan akarnak bejutni oda, és hányan akarnak elmenni.” Azt hiszem, ez nagyon sokat elmond az otthon uralkodó állapotokról.

kid-2603859.jpg

Fotó: pixabay.com

 

– Meddig fog ez így folytatódni szerinted?

Nem merek rá válaszolni. Igazából egy széthulló országba születtem bele, sosem volt jó, mégis eddig élt bennem a remény, sőt, megkockáztatom, valamiféle hazaszeretet is. Még azt is ki merem mondani, hogy keményen és sokat dolgoztam, de mindez csupán a napról napra való tengődésre volt elég, nem láttam a gyerekeim kiiskoláztatásának anyagi lehetőségét. Most értem el azt a pontot, hogy elképzelhetetlen számomra az, hogy valaha is jó irányt veszünk. Ebből a szemszögből nézve nem tudom azt mondani, amit szeretnék. Fontosnak tartom ugyanakkor azt is, hogy kissé ferde szemmel nézek azokra, akik sikeresen és könnyen asszimilálódnak, és elfelejtik, honnan jöttek. Úgy tartom, élni kell a jobb lehetőségekkel, kibírni a hátrányait, és örülni az előnyeinek. A napokat most németül élem, de este mindig magyar olvasmánnyal takarózom be. És itt olvasva Wass Albert talán még szebb és még magyarabb, mint otthon.

 

Írta: Horváth Dávid
2017.09.04.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Pokoli szomszédok: Mit ne csinálj, ha békét akarsz otthon?

2017. augusztus 30. 10:12 - SZV Szerkesztő

"Rossz szomszédság: török átok..." (Arany János)

Nem mindenki van kibékülve a szomszédaival, de ez nem is feltétlenül jelenti azt, hogy ne férnénk meg egymás mellett. A legjobb, ha kompromisszumot kötünk, még ha nincs is papírra vetve. Itt van néhány példa:

  1. Ne bömböltess a szomszédok alvásidejében maximum hangerőn zenét!

A szomszédaim jó zenét hallgatnak, ha akarják, ha nem. Legyen délután 2 óra vagy hajnali 3. Igaz, hogy a hajnali időpont nincs jól eltalálva és szólnak (jobban mondva kiabálnak) is érte, de majd egyszer megértik, hogy nincs élet zene nélkül.

  1. Kösd meg a kutyádat!

A szomszédok nem szeretik, ha a kutya „véletlenül” kiszökik és az ő kertjükben köt ki és teljesen összeaknázza a virágágyást. De ha már így is halljuk reggel hatkor az ásót az ablakunk alatt, akkor miért ne adnánk neki egy kis plusz feladatot?

radio-2588503.jpg

Fotó: pixabay.com

 

  1. Ne utasítsd vissza egy lelkes szomszéd segítségét!

Elég kínosan éreztem magam, mikor kertészkedés közepette a szomszédasszony beállított kis ásóval segíteni és nagyon-nagyon lelkesen elmagyarázta, hogy melyik gyomnövény nem kell egy kertbe, utána pedig kicsupálta az összes frissen ültetett eperpalántát... Megbocsátottam neki, mert irtó finom csokitortát süt.

  1. Soha ne szerelj semmit hangosan reggel hatkor!

Még akkor sem, hacsak akkor van időd, inkább csináltasd meg mással, mikor nem zavar senkit. De biztos vagyok benne, hogy van másik időpont is és nem kell minden reggel fát vágni az ablak alatt.

houses-691586.jpg

Fotó: pixabay.com

 

  1. Ne legyél felesleges személy!

Szép dolog, ha a szomszéd érdeklődik felőlünk és szeretne jó kapcsolatot ápolni, de egy idő után kezd sok lenni, hogy több szabadidejét tölti a nálunk, mint a saját házában. Szép dolog a segítség, de nem támogatom az ötletet, hogy a szomszéd teregesse ki a fehérneműimet.

picket-fences-349713.jpgFotó: pixabay.com

 

Írta: Nyilas Orsolya
2017.08.30.
faceprof.jpg
5 komment
Címkék: Érdekességek

A rengeteg érdekességet rejtő Újvidék!

2017. augusztus 27. 16:00 - SZV Szerkesztő

Újvidék szórakozóhelyeit, fiatalos oldalát és egy picit a történelmét tekintjük át

A város alapítói nem is gondolták volna, hogy a Péterváradi Sáncból azaz Újvidékből lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2021-ben, plusz még a szórakoztató iparban is jól fog teljesíteni.

ujvidekpv.jpg

Fotó: explorenovisad.rs

Itt nyomtatják a Magyar Szó című magyar napilapot amelyet már 1944 óta olvashatnak az emberek szerte Vajdaságban. A városban több szórakozóhely is várja a bulizni vágyókat. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Laza Telečki utca, amely tele van mindenféle szórakozóhellyel.

Minden évben a várban rendezik meg az Exit fesztivált, amelyre csak úgy özönlenek a fiatalok Európa szerte. Ám ezen nem kell csodálkozni hiszen ebben az évben is híresebbnél-híresebb emberek léptek fel, mint például Alan Walker, Robin Schulz, Rag'N'Bone Man és még sorolhatnám a hírességeket.

exit.jpg

Fotó: gdeikad.com

Vajdaság legnagyobb városa és központja is egyben. 1999-ben a NATO lebombázta több hídját és még pár épületét, ezek később renoválásra kerültek, ezért most csak úgy pompázik a gyönyörtől a három lebombázott hídjával együtt.

 

Írta: Ecsegi Ádám
2017.08.27.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!

Zentai híd története

2017. augusztus 25. 09:39 - SZV Szerkesztő

1697-ben a törökök építettek egy pontonhidat annak érdekében hogy Zentáról átlehessen jutni Csóka területére. Mindaddig jónak bizonyult még nem az évek múlásával a Tisza vízszintje meg-meg emelkedett. A búzatermelő bánáti vidékeknek termékeik piacra juttatása érdekében egyre jobb közlekedési összeköttetésekre volt szükségük.  Ennek a két oknak köszönhetően, 1852/53-ban a a városi tanács tárgyalásokat folytatott egy állandó jellegű híd megépítéséről. Végül 1859/60-ban végleg megegyeztek, és Schenk Emil és Van Roy mérnök tervei alapján készült „Hauwe” szerkezetű híd mellett döntöttek. 12 év után elkezdték az építését és 1873. November 7.-én átadásra is került. A problémát viszont az jelentette hogy a híd falába elkorhadt és 1902.március 18-án egy szegedi hajó ütközött neki ami miatt a híd a folyóba rogyott.

01.jpg

Fotó: zentarhiv.rs

A hídomlás után 6 évvel Zsigmondi Béla és Tiszai Géza tervei alapján kezdték el megépíteni a város első vashídját ami az összedőlt  fahídtól 100 méterre helyezkedett el.  Az első világháború idején vasúti síneket építettek a híd bal oldalára. A város második hídja 33 éves működés után megsemmisült, 1941. április 12-én a német-magyar támadás elől menekülő jugoszláv hadsereg felrobbantotta. Megsérültek a tartó pillérek így a híd újjáépítésére nem volt lehetőség.

02.jpg

Fotó: zentarhiv.rs

A háború után komp állt az emberek rendelkezésére az átkeléshez. Az 1950-es évek végén a Jugoszláv állam egy új híd megépítésének előkészületein dolgozott, majd 1962-ben elkezdték megépíteni az Új vashidat amely munkálatai július 27-től november 27-ig tartottak.  A két forgalmi sáv mellett a híd északi oldalán egy vasúti sín is fut, amely a zentai és a csókai vasútállomást összekötő vasútvonal része.A híd rácsos szerkezetű és acélból készült. A híd hossza 305 méter és szélessége 14,5 méter. A hídlábak kiszélesítését Miodrag Hiba mérnök tervezte, a vasúti konstrukciót pedig Miodrag Simić.A híd jellegzetes sárga színével Zenta egyik gyöngyszeme, ami több mint 5 évtizede stabilan áll mind a mai napig.

 

03.jpg

Fotó: panoramio.com

 

Írta: Gecse Szuzi
2017.08.25.
faceprof.jpg

 

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek
süti beállítások módosítása