4 ok, amiért a kisvárosi élet a nyerő

2017. augusztus 21. 13:57 - SZV Szerkesztő

Kisvárosi élet napos oldala

 

Miben is különbözik egy vajdasági kisvárosi ember élete egy nagyvárositól?

Íme pár érv: 

 

  1. „Azé késtem, mer tanákoztam az Ilussal!“

Nos , nap mint nap elmegyünk sétálni, ilyenkor egy nagyvárosban egy rövid táv alatt is több száz emberrel találkozhatunk, és ekkor csak faképpel elmennek egymás mellett az emberek, mindenki sietve a maga dolgára. Egy kisvárosban viszont jelentősen kevesebb emberrel találkozhatunk, de az biztos hogy minden másodikat szívélyesen köszönhetünk és érdeklődünk az iránt, hogy miként van ezen a szép napon.

 tanakoztam.jpg

Fotó: flickr.com
  1. „Jaj, megkérdezem az Iluskát, van-e neki!“

Ugyanígy ott vannak a szomszédok , egy beton dzsungelben a nép jelentős része panellakásban él és rengeteget hallani azt hogy akár tíz éve is ott lakik egy adott személy, de a szomszédjával csak köszönő viszonyban van. Kisvárosban pedig az emberek nagy része jóban van szomszédjával, sőt az utcabeliekkel is . Ha bármi olyan probléma adódna hogy Juliska eljön kávéra , de nekünk épp elfogyott az őrölt kávé, sebaj átszaladunk a szomszédba kölcsönkérni és már meg is van oldva.

vaneneki.jpg

 Fotó: Huamao.tumblr.com

 

  1. „Elmegyek, tépek egy hagymát a fődbű’! “

Valamint ha már a panellakásnál tartunk , egy nagyvárosban emberek többsége ott él , míg Vajdaságban több lehetőség adódik arra, hogy kertes házban lakjanak az emberek, ennek rengeteg előnye van, lehet saját kertje az illetőnek és ott meg tudja magának termelni a szükséges zöldséget, gyümölcsöt , valamint van lehetősége állatokat tartani , ezért reggelente nem kell szaladni a boltba tejet venni, hanem esetenként a friss tehéntej is megoldható.

 szaggatok.jpg

Fotó: dancingalchemist.blogspot.com

 

  1. „Elindulunk, oszt mán’ ott is vagyunk!“

Tömegközlekedés fogalma Vajdaságban szinte ismeretlen az emberek számára, erre a tömegközlekedési eszköz a busz és a vonat, viszont ezt is csak akkor kell igénybe venni , ha egyik városból másik városba szeretnénk utazni, nem pedig minden alkalommal, mikor el szeretnénk ugrani a boltba árengedményt lesni.

 ottisvok.jpg

Fotó: mattphoto.com

Állíthatom hogy a kisvárosi élet sokkal nyugodtabb és egyszerűbb mint a nagyvárosi emberek mindennapjai.

 


Írta: Bálint Sári

2017.08.21.
faceprof.jpg
Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretlekvajdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr6612769018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása