Ha szoktál ilyet álmodni, tudd meg mit jelent!

2017. augusztus 16. 16:00 - SZV Szerkesztő

Kalandozás az álmok világában!

 

Tudjuk jól, hogy minden ember álmodik, csak van aki emlékezik rá gyakrabban, van aki pedig nem mindig. Az álom az érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben illetve elalvás előtt. Az hogy ez a jelenség hogy alakul ki, és mi a jelentősége, az mindig is érdekelte az embereket, bár még nem tisztázódott le. Sok tudós foglalkozik álomfejtéssel és sok álomkönyv létezik.Sokaknak van visszatérő álma, és van erre magyarázat hogy mi mit jelenthet.

 fairy-tale-1180921.png

 Fotó: pixabay.com

 

Például ott vannak a rémálmok amelyek minden kisgyermeknek a gyerekkorát végigkísérik, például a vérfarkas és különböző szörnyek. Egyes magyarázatok szerint ezek az álmok a félelmeinket felnagyítva vagy lekicsinyítve adják vissza. Valószínű, hogy minden embernek volt már olyan álomban része hogy éppen zuhan valahonnan, vagy esik lefelé. Van olyan babona ami azt mondja hogy akik a zuhanás közben a földre érnek azok hamarosan meghalnak. Ez nem biztos, hogy igaz de az biztos hogy figyelmeztetés, hogy az életünk egy veszélyes részéhez ért.

 action-1838330.jpg

 Fotó: pixabay.com

 

Egyes kutatók szerint azonban ez a jelenség arra is utalhat, hogy ki akarunk bújni a problémáink elől.

Az álmodásnak van egy fajtája, mely a tudatos álom, melynél az alvó személy tisztába van azzal hogy épp álmodik. Az éber álom lehet spontán vagy szándékosan előidézett élmény. Valószínű mindannyian éreztünk már olyat, hogy felkelés utána még fáradtabbnak éreztük magunkat mint mielőtt lefeküdtünk. Ahogy már említve volt feljebb, minden ember álmodik, csak nem mindenki emlékszik rá. Ilyenkor az álmok reggelre szertefoszlanak, vagy csak részleteket tudunk felidézni és ezáltal értelmetlené válik számunkra. Vannak visszatérő álmok melyek egy idő után nyomasztóan hathatnak. Álmaink üzeneteket rejtenek, csak van amelyiket gyorsan megfejtjük és van amelyik megfejthetetlennek tűnik.

 piranhas-123287.jpg

 Fotó: pixabay.com

 

De egy biztos, hogy az álmok sohasem hazudnak!

 

faceprof.jpg

Írta: Bálint Sári
2017.08.17.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Futni jó! Főleg Magyarkanizsán!

2017. augusztus 15. 18:33 - SZV Szerkesztő

Úszó- és Futómaraton Vajdaságban

 

2017. augusztus 12-én vette kezdetét a 36. Nemzetközi Úszó- és Futómaraton Magyarkanizsán.
A mára már hagyománnyá vált eseményen igen nagyszámú érdeklődő vett részt, és külföldiekből sem volt hiány. Több kategóriában mérethették meg magukat a versenyzők, a legkisebbektől a legnagyobbakig.
A nevezések már kora reggel lezajlottak. Összesen 190 úszó és 313 futó rajtolt el. A délelőttöt az úszók indították. Több távon mutathatták meg mire képesek: 25 m, 570 m, 900 m és 3000 m-en is.
A délutánt a futók folytatták, közülük is a legkisebbek nyitották meg fél öt órai kezdettel, később pedig megkezdődtek a hosszabb távok, a 10 km és a 22 km.

get_img_1.jpg

 Fotó: magyarszo.rs

 

Valamint az Aquathlon versenyszám is lezajlott, ami 3km úszást és 22km futást foglal magába. Ebben a versenyszámban a következő lett a sorrend:

1. Anna Bognár : 2:37:39

2. Csilla Bognár : 2:42:04

3. Anikó Jablan : 2:51:42


A versenyzőket hatalmas tömeg buzdította, a táv egy részénél még dobosok is bátorították őket. Az időjárás viszont nem kímélte a futókat. Alig, hogy elkezdődött a két hosszabb táv, egy kisebb zivatar áztatta el a résztvevőket, ám ez sem hátráltatta őket, és valamennyien beértek a célba, ahol friss gyümölcs és ital várt rájuk. A szervezők számos díjjal jutalmazták a helyezetteket, illetve minden célba ért éremmel gazdagodott.

Legjobb eredmények:

Úszók

3000 m
1. Balzam Bence, Becse SRB, 00:31:07
2. Barát Kálmán, Zenta SRB, 00:36:30
3. Dragan Mirkov, Nagybecskerek SRB, 00:36:31

900 m
1. Ördög Tímea, Becse SRB, 00:15:10
2. Bicskei Noémi, Magyarkanizsa SRB, 00:16:10
3. Szabó Ledenyi Alexandra, Zenta SRB, 00:16:46

570 m
1.Mihailo Lukic, Becse SRB, 00:08:32
2. Aleksandar Nikolic, Belgrád-Rakovica SRB, 00:08:48
3. Emma Eshuis, Den Haag NDL, 00:09:18

 

Futók:

22000 m
1. Goran Vendlener, 01:35:43
2. Lipták Zoltán, Magyarkanizsa SRB, 01:36:46
3. Dragan Popovic, Kúla SRB, 01: 36:58

10500 m
1. Djuro Borbelj, Apatin SRB, 00:34:42
2. Bruner Miklós, Kúla SRB, 00:35:43
3. Nagy Gellért Béla, Zenta SRB, 00:36:50

3500 m
1. Ladányi Krisztián, Adorján SRB, 00:12:55
2. Konstantin Simic, Becse SRB, 00:12:59
3. Maksim Puskar, Szabadka SRB, 00:13:03

1500 m
1. Nagy László Viktor, Magyarkanizsa SRB, 00:05:57
2. Nagy János Szilárd, Magyarkanizsa SRB, 00:06:09
3. Aleksandar Vojnic Purcar, Szabadka SRB, 00:06:17

faceprof.jpg

Írta: Pilisi Rebeka
2017.08.14.

 

Szólj hozzá!
Címkék: Események

Vajdaság vagy a Vajdaság?

2017. augusztus 15. 16:00 - SZV Szerkesztő

Melyik a helyes? Erre kerestük a választ, ami egyszerűbb, mint gondolnád!

 

Nyelvtanilag mind a kettő kifejezés helyes. De ha az értelmét nézzünk, mintha két külön dologról beszélnénk.  Névelő nélkül általánosságban beszélünk róla, ami számomra olyan hatást kelt, mintha több Vajdaság is létezne. Pedig mindenki tudja, hogy csak egy van. Vajdasági vagyok. Vajdaságban nőttem fel. Vajdaságban él a családom. Teljesen hétköznapi kifejezések, amiken nem gondolkodunk el, csak használjuk őket. Pedig névelővel sokkal többet mondhatunk el egy mondatban. A Vajdaságot tekintem az otthonomnak. Ebből mindenki tudhatja, hogy számomra nincs párja ennek a helynek.divi-vs-genesis-featured.png

Kép: Szeretlek Vajdaság

 

Egy külföldivel beszélgettem és véletlen elejtett egy negatív megjegyzést Vajdaságról, egyből kaptam az alkalmon, hogy felvilágosítsam: nem szólhatja le az otthonom, mert nem itt nőtt fel és nem is tud róla semmit! Habár miután befejeztem az érvelést, nekem is el kellet gondolkodnom, hogy a híreknek mennyire lehet hinni. Arra jutottam, hogy általában nagyrészt igazak, de mégsem mindegyik.

Sok pozitív dolog kering az interneten, de megannyi negatív is. Mindkettőben van igazság szerintem, mert a 17 évem alatt hideget is és meleget is tapasztaltam, de állítom, hogy nem nehéz meglátni Vajdaságnak a napos oldalát. Lehet, hogy más jogosan szólja le, de ő nem itt nőtt fel, nem tapasztalta milyen szép tud lenni egy napfelkelte a Tiszán, vagy a Palicsi-tónál. Nem utazta körbe a vidéket és nem látta meg a mezőknek a rejtett szépségeit, az erdők rejtett zugait, nem figyelt oda az emberektől kapott apró kedvességekre. Aki ezekre felfigyelt, már nyert vele valamit. Fenntartott egy kis helyet a szívében a Vajdaságnak.

img_20170803_055902.jpg

Fotó: Nyilas Orsolya

 

Vajdaságinak lenni áldás vagy átok? Szerintem egyszerre mindkettő. Áldás, hogy mennyi mindent ki lehetne hozni egy ilyen vidékből: rengeteg szántóföld, talajvíz, sík terep. Átok, hogy nem használjuk ki maximálisan. Áldás, hogy a magyarok kisebbségben vannak, így jól megértik egymást, átok, hogy nem teszünk a szorosabb kapcsolatokért semmit.

Vajdaságot tekintem otthonomnak, igaz húz a szívem máshová is, de mindig ide fogok visszatérni. Talán egyszer egy olyan hellyé tehetjük Vajdaságot, ahonnan nem elköltöznek az emberek, hanem ahol az életet látják maguk előtt. Áldás, hogy létezik nekünk Vajdaság, átok, hogy már csak keveseknek a szava járása A Vajdaság.

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Öt vajdasági ember, akit mindenki ismer!

2017. augusztus 13. 00:15 - SZV Szerkesztő

Vajdaságból származó hírességek nyomában...

 

1. Nikolics Nemanja, Vajdaság legjobb focistája

Zentán, 1987-ben látta meg a napvilágot. Jelenleg a Chicago Fire csapatában szorgoskodik csatárként. Szülővárosában az FK Zentában 9 évet játszott és utána került át Magyarországra ahol első állomáshelye a Barcsi SC volt. 2012-ben mutatkozott először Magyarország színeiben. Még mindig nagyon szívesen látogat vissza hazájába, és sosem fogja feledni hogy honnan származnak a gyökerei.

niko.jpg

Fotó: .csakfoci.hu

2.Rúzsa Magdi, Kishegyes csillaga

1985-ben született Verbászon. Első sikerét a zentai Ki mit tud?-on szerezte. Nem sokkal később belépett a Maddnesshez. Jelentkezett a Megasztárba és annak harmadik szériáját meg is nyerte, ennek köszönhetően vált ismerté. Nemrégiben fellépett Zenta 800. évfordulóján és sokaknak tetszett, amit a színpadon produkált.

magdi.jpg

Fotó: rmfc.hu

3.Szőke Zoltán, a Barátok Közt Miklósa

1968-ban Újvidéken született. A szakközépiskola befejezése után elvégezte a Szinművészeti Főiskolát. A zalaegerszegi színházhoz szerződött. Azért is lett színész, mert igy lehet kalandor, taxisofőr minden következmény nélkül. Munkája örömet okoz neki. 1998 óta játssza Berényi Miklós szerepét a Barátok Köztben.

miki.jpg

Fotó: premiummagazin.hu

4.Györe László, Vajdaság legjobb teniszezője

Zentán, 1995-ben született. Szerbiai teniszező, aki inkább hazáját választotta:

"Bármennyire is furcsán hangzik ez a számból, de én Szerbiának szeretnék játszani, mert egy szerb zászló a nevem mellett megfoghatatlanul sokat jelent a sportágban, míg a magyar zászló sajnos nagyon keveset". Györe megnyerte a rangos Orange Bowlt. Legnagyobb álma hogy bekerüljön a Davis-kupa csapatba és a világ első Djokovic-tyal együtt megnyerje azt.

 gyore.jpg

Fotó: Szabadmagyarszo.com

5.Dér Heni, Csantavér csillaga

 

Csantavéren, 1986-ban született. Jelentkezett a Megasztár első szériájába, de végül a 9. helyen kiesett. 2013-ig a Sugarloaf együttesben énekelt utána szólókarrierbe kezdett. 2016-ban politológus diplomát is szerzett, ezzel az volt a célja hogy segítse a határon túl élő magyarokat. Óvodás kora óta szeret énekelni. Szülei nem támogatták ötletét ezért még a Megasztárba is titokban jelentkezett.

heni.jpg

Fotó: taskokoncert.hu
2 komment

Lázadó vagy! Egyetértesz?

2017. augusztus 09. 16:44 - SZV Szerkesztő

Táborozás a tizenévesek szempontjából napjainkban.

 

Általában a felnőttek szerint a kamaszokkal csak a probléma van: nem hallgatnak a szép szóra, forrófejűek és legszívesebben azt csinálják, amit nem lenne szabad. Egyszóval lázadók. A pubertás korba belépve tombolnak bennünk a hormonok, és ezt legkönnyebben úgy kezeljük, ha a saját fejünk után megyünk.

A felnőtteknek nehéz dolguk van, ha le akarják kötni egy tini figyelmét, főleg, ha tiniből egy egész tábornyi akad. Nem mondom, hogy lehetetlen nekünk tábort szervezni, de aki bevállalja, az előtt le a kalappal!

Én is a tizenévesek sorait erősítem és a saját tapasztalataim alapján nincs tökéletes tábor, de egyszer ezt szeretném megcáfolni. Sok táborban megfordultam már, csempésztem be tiltott dolgokat, szöktem ki este másik sátorba kártyázni, egyszóval csináltam hülyeségeket, és meg is kaptam a büntetésem. Ami természetesen nem volt ínyemre, meg ugye a felnőttek sem értették meg az álláspontom, hogy néha jólesik kihúzni a gyufát. Nem mintha a büntetés akadályozott volna a további csínytevésekben.

tent-2461376.jpg
foto: pixabay.com

Most képzeljünk el egy tábort, ahol olyan tizenévesek vagyunk, akik még nem töltötték be a 18-at, de már nem gondolkodunk gyerekfejjel. Útáljuk, ha megmondják, hogy mit csináljunk, de ha nincs dolgunk, akkor halálra unjuk magunkat. Nekünk, fiataloknak ne mondja meg senki, hogy mikor feküdjünk le és mikor keljünk fel! Azt eldöntjük mi magunk, csak legyen értelme kikelnünk az ágyból. Ha érdekes a program, nem lesz gond a gyülekezővel.

De milyen is egy jó program?

Ha én szerveznék egy tábort, az első napon megkérdezném a táborlakókat, hogy mit csinálnának szívesen egy adott téma keretein belül. Hagynám, hogy ők döntösenek, mivel így a legnagyobb az esélye annak, hogy élvezetes lesz számukra a táborban eltöltött idő. Rugalmas tábort szerveznék, ahol a legtöbb dologra megpróbálnék időt és lehetőséget találni, amit szeretnének. Ha pedig nem vesznek részt így sem a programon, azzal hozakodnék elő, hogy minden az ő ötletük volt, dobják fel a napjukat, vagy egyék meg amit főztek.

Persze egy tábornak megvannak a maga szabályai, amit lehetőségeink szerint be is tartunk, ha akarunk. A gond annál a résznél kezdődik, hogy „ha akarunk”. Mert tudunk mi viselkedni, emellé kétség sem fér, csak szeretünk egy kicsit szórakozni mások idegeivel. A természetünk része. Ezt egy kis mesével tudnám a legjobban világossá tenni:

„Egyszer egy skorpió érkezett a folyóhoz. Mivel nem tudott úszni, megkérdezte a teknősbékát, nem vinné-e át a túlsó partra. A teknős nem vállalta, azzal indokolva:

- A folyó közepén megszúrsz, és meghalok.

A skorpió erre azt válaszolta:

- Ha te elmerülsz, én is megfulladok, több eszem van annál, minthogy megszúrjalak.

A teknőst ez meggyőzte, és elindult úszva a skorpióval a folyóba. Ahogy a közepére értek, a skorpió megszúrta a teknőst. A teknős haldokolva megkérdezte:

- Mégis miért tetted? Most mindketten meghalunk!

- Mert én ilyen vagyok ilyen az én természetem.”

(forrás: tanmesek.eoldal.hu)

A lázadás a természetünk része. Majd egyszer kinőjjük, de addig is szeretnénk kihasználni a tizenéves időszakunkat. Attól, hogy nem hallgatunk mindig a szép szóra, még megvan a magunkhoz való eszünk, és tudunk vigyázni magunkra. A szüleink is tudják ezt, máskülönben nem engedtek volna el a táborba.

marshmallow-2471166.jpgfoto: pixabay.com

Nem azt mondom, hogy változnunk kellene, hanem, hogy a fénykorunkat éljük, ami nem túl hosszú, így ajánlom mindenki figyelmébe, hogy élvezze a táborokat, amíg csak teheti!

 

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Különleges vajdasági ínyencségek nyomában

2017. augusztus 09. 16:27 - SZV Szerkesztő

Plyeszkavica

Ha még nem hallottál volna a Plyeszkavicáról, figyelmedbe ajánlom egy régebbi cikkünket, melyben megtudhatod mi is valójában ez az étel, illetve más finomságokat is megismerhetsz.

Most pedig nézzük miért olyan jó és közkedvelt ez az étel, és hogyan is kell elkészíteni minőségesen akár otthonunkban is.

pljeska.jpgfotó: justapinch.com

Plyeszkavicát Szerbiában és Vajdaságban egyaránt minden sarki sütödében találhatunk. Előnyei közé sorolhatóak például, hogy rendkívül tápláló, erőteljes fűszerezéséből adódóan egyedi ízvilággal rendelkezik, olcsón előállítható. Tálalható egyszerűen a húskorong sült krumpli, vagy burgonyapüré társaságában, de leggyakrabban tortillában  illetve lepényben fogyasztják.  Az utóbbi leginkább egy jó kis McDonald’s-os burgerhez hasonlítható, azonban ha összehasonlítanánk őket, a közkedvelt „mekis” szendvicsek nagy valószínűséggel nem tudnák felvenni a versenyt a következő tények miatt.

vskep.jpgfotó: pbs.twimg.com
  • Egy népszerű mekis szendvics, a Big Mac 900 forintos áron való megvásárlásával mindössze egy 215g-os szendvicset kapunk. Ezzel szemben egy frissen sült Plyeszkavica mindössze 600 forintba kerül, és nem kevesebb mint 350g.
  • Ha ez nem lenne elég, a Big Mac megvásárlásával a kész, szinte már módosíthatatlan összetételű szendvicset kapjuk. A Plyeszkavica vásárlása után viszont a lepénybe helyezett húskorong átvétele után a vásárló saját kezével töltheti meg lepényét korlátlanul a rendelkezésre álló hozzávalókkal, teljesen ingyen.

Na de mire megyünk a fárasztó tényekkel és adatokkal, ha csak enni szeretnénk végre egy jót… Itt az idő, hogy elkészítsd otthon a saját Plyeszkavicádat, és megmutasd a családnak, barátoknak, hogy ki a szakács a háznál.

A következő hozzávalókra lesz szükséged, melyekből 12 korongot készíthetsz el:

  • 1 kg darált sertéshús
  • 1 kg darált marhahús
  • 70 dkg darált bárányhús
  • 3 db nagy fej vöröshagyma (felkockázva)
  • 4 EK só
  • 2 EK szódabikarbóna
  • 2 EK fekete bors
  • 0,5 dl olívaolaj

Elkészítés:

  1. fázis: A húsokat a Plyeszkavica készítése előtt egy teljes nappal a sóval, a borssal és a szódabikarbónával átgyúrjuk. A húsokat olyan módon dolgozzuk át mintha tésztát dagasztanánk, egészen addig, amíg el nem tűnik a húsok darált jellege.
  2. fázis: Hozzá adjuk a masszához a felkockázott vöröshagymát, majd egyenletesen elkeverjük benne. Ezután éjszakára a hűtőszekrénybe helyezzük a masszát jól lefedve, hogy minél kevesebb levegő érje a masszát.
  3. fázis: Másnap egy edénybe olívaolajat teszünk, melybe minden húspogácsa készítése előtt belemártjuk kezünket. A masszából körülbelül egy őszibarack mérető darabot veszünk ki, melyből kezünkkel korongot formázunk. Ezt addig ismételjük, amíg el nem fogy a masszánk
  4. fázis: Elővesszük a grillsütőt, és faszénparázs felett 7-10 perc alatt megsütjük mindkét oldalát. Végezetül lepényben/tortillában, vagy tányéron paradicsom körettel tálaljuk az ételt.
uccsokep.jpgfotó: mojnovisad.com

Jó étvágyat! :)

3 komment
Címkék: Érdekességek

Ha ezeket nem ismered, nem ettél még finomat!

2017. augusztus 07. 23:06 - SZV Szerkesztő

Öt vajdasági étel, amit ki kell próbánod!

 

 

   1. Plyeszkavica

Ha szereted az erőssen fűszerezett ételeket, és igazi húsevő vagy, akkor a Plyeszkavicával nem fogsz tudni betelni. Hagyományos Dél-Közép Szerbiából származó étel, mely rendkívül elterjedt vajdaságban is. Ez az étel nem más, mint sertés vagy marha húsból gyúrt korong kissé csípősre fűszerezve. Rendszerinti elkészítése rostélyon történik.

pleska.jpgfotó: navidiku.rs

  1. Csevap

A Csevap egy szintén Dél-Szerbiából származó étel, mely speciális és kellemesen csípős ízvilágáról ismert. Darált marhahúsból készítik. A tradícionális ízek megőrzésének érdekében ajánlott rostélyon készíteni. Végeredményként pedig ínycsiklandó húsfalatkákat találhatunk tányérunkon a megfelő köret társaságában.

csevap.jpgfotó: pinterest.com

  1. Burek

A tésztanapokon sem kell többé elkeseredned, ha birtokában vagy ennek az egyik legnépszerűbb vajdasági ételnek, a Bureknek (Vajdaságban: Bureknak). Ez a Macedóniából származó étel igen egyszerűen elkészíthető és ízletes reggeli, ebéd, vagy akár vacsora lehet az egész családnak. Ropogós rétestészta és sózott túró a fő alkotóelemei a hagyományos bureknek, azonban a túró húsra, sonkára, gombára és még sok másra is lecserélhető a változatosság kedvéért.

burek.jpgfotó: b92.net

  1. Karagyorgye szelet

A Karagyorgye szelet a szerb Đorđe Petrović (Karađorđe)-ről kapta nevét. Szinte minden ünnepségen megtalálható a hústálakon. Valójában nem más, mint panírozott húsba zárt sajt és sonka. Elkészítése alapján azonban nem a legegyszerűbbek közé sorolható.

karagyo.jpgfotó: opanek.net

 

  1. Baklava

Ha eleged van már a zsíros húsokból, nehéz ételekből, vagy csak simán egy kis édességre vágynál, akkor mindenképp ki kell próbálnod a Baklavát. Ez a köreinkben népszerű sütemény igazi édesszájú embereknek ajánlott, mivel legnagyobb jellegzetessége, hogy a rétestésztába burkolt dió és pisztácia keverékét végezetül cukorral és mézzel ízesítik. :D


bakl.jpg  fotó: taste.com.au

 

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek

Lehet kevesebbet kéne aludnod?

2017. augusztus 07. 12:47 - SZV Szerkesztő

Nikola Tesla napi 2 óra alvással 146 szabadalmat jegyzett be  

 

Nemrégiben a közösségi média gyöngyszemén, a Facebook-on megjelent egy közismert, magát komoly tények feltárásával foglalkozó oldalnak nevező, ám inkább felettébb nevetséges dolgokat posztoló oldal bejegyzése. Ez egy kép volt. A következő állt rajta:

"Aki 7 óránál kevesebbet alszik, hajlamosabb csalni és hazudni."

Ez fura. Persze én igyekszem mindig kipihenni magam, már csak az efféle vádak elkerülése végett is. Viszont sűrűn megesik, hogy nem jön össze a NAPI 7 óra alvás. Mert gondolom erre próbált a cikk írója utalni. Közbe jöhet bármi, legyen az buli, suli, meló, spuri… szóval tényleg ezernyi dolog.

bed-945881.jpg

fotó: pixabay.com

 

Jogosan gondolhatjuk, hogy az ismertebb emberek elfoglaltabbak, meg hát persze a sztárok eleve fáradhatatlanok és halhatatlanok. Kis keresgélést követően hamar ráleltem azonban erre az igencsak érdekes és hazug embereket leleplező infografikára. Azt kell tudni az itt látható ábráról, hogy a Made to Measure Blinds nevű cég alkotta meg, mégpedig oly módon, hogy 1401 felnőtt adatait gyűjtötték be és elemezték ki, melynek az eredménye képpen megszületett ez a gyöngyszem. A grafikára tekintve és a Tudtad-e? oldal posztjára hagyatkozva és támaszkodva nyíltan állíthatjuk, hogy az itt kiemelt emberek többsége nagy valószínűséggel hazudnak és/vagy csalnak.

 

 

Persze mindez csak ócska előítélet és elhamarkodott következtetés, viszont szerintem egyértelmű, hogy a fent említett rengeteg Facebook követőt magáénak mondó oldal posztja sületlenség.

Viszont azon a tényen semmit nem változtat ez a cikk, hogy a híres szerb-horvát-amerikai feltaláló Nikola Tesla irreálisan kevés alvással bődületesen sok, pontosan 146 szabadalmat mondhat a magáénak.

Szólj hozzá!
Címkék: Érdekességek
süti beállítások módosítása